A nevelési tanácsadás egy nagyon fontos területe a pszichológiai tanácsadásnak, hiszen a szülőség talán a legnagyobb felelősséggel járó munka. Kevés az a helyzet, ahol ennyire kiszolgáltatott az akiért felelősséget vállalunk, ahol ennyire fontos majd minden reakciónk és mégis természetesen kell viselkednünk. Nem volna hiteles és életszerű, ha minden tettünk gondosan megtervezett volna, hiányozna belőle a természetesség, de jó, ha tudnunk tudatossá válni mikor nehézségünk támad.

Szabad-e szoronganunk vagy kell-e? S ha igen, akkor mennyit, mert a túl sok szorongás nehezen élhető, ha kevés,  akkor észre fogjuk-e venni azt ha  hibázunk?

Szabad-e egyáltalán hibázni? S ha igen, mennyit és hogyan? Tökéletesek nem lehetünk és az is fontos, hogy hiteles mintát adjunk. Hogyan ne járjunk rossz példával gyerekeink előtt? A szeretetet nem jó elaprózni, ezért minél nagyobb csatornán próbáljuk azt átadni, így viszont lehetetlen nem átadni a tökéletlenségeinket is. Más választásunk nincs, mint, hogy megpróbáljuk hibáinkat helyrehozni, ha lehet, és ezt megtanítani gyerekeinknek is. Amit pedig nem lehet, azt el kell engednünk.

Legalább ilyen nagy kérdése a nevelési tanácsadásnak a szeretet kérdése. Azt tapasztalom, hogy nem a szeretet mértéke  a kérdés, hanem az, hogy azt mennyire tudja érzékelni a gyerek, mindegyik külön-külön (mert a szeretet nem osztható, minden gyerek ugyanazt a szülői szeretet kapja). Minden gyereknek más a szükséglete, más az amiből érzi a szeretet, így nem lehet két gyereket egyformán szeretni, mindenki személyre szabott szeretet igényel.

Gyakran felmerül a beszélgetések során, hogy milyen a feltétlen szeretet? Miért nem lehetek barátja a gyerekemnek? Hogyan engedjem el őt és hogyan ne? Szabad-e magamra/magunkra figyelnünk?

Többek között ezekkel foglalkozik a nevelési tanácsadás, és ide tartozik minden nehézség, ami a gyereknevelés kapcsán felmerül.